2.Fejezet

Sziasztok! :) Először is köszönöm a komit az előző részhez és a 200+ megtekintést :3 A rész pedig szándékosan lett ilyen rövid,mivel így gyakrabban lesznek részek de rövidebbek is remélem nem baj. Kérlek titeket kommenteljetek mert innen tudom hogy érdemes e csinálnom. Jó olvasást! :)

A földön ültem és csak bámultam magam elé. Nem tudtam eldönteni hogy az egészet csak képzeltem,vagy tényleg megtörtént.
-Jól vagy?-kérdezte egy aggódó hang a hátam mögül. Felnéztem és gyönyörű szép kék szemű,szőke fiú vizsgált.
-I-i-igen persze.-dadogtam.
-Had segítsek-mondta és felsegített.
-Ömm köszönöm.... asszem megmentetted az életem...-nem tudtam normálisan beszélni,és ez vagy a fiú tekintete volt-amiben teljesen elvesztem-vagy pedig az enyhe sokk ami az imént ért.
-Igazán nincs mit. Amúgy Niall vagyok.-mosolygott rám.
-Az én nevem pedig...-nem tudtam befejezni a mondatomat mert hirtelen visszaestem a valóságba-Jézusom mennem kell ne haragudj.-mondtam és elrohantam.
-Ne kérlek várj! Legalább a nevedet áruld el!-kiabált utánam Niall. De nem állhattam meg, sietnem kellett mert apám már várt. Nagyon megakartam ismerni Niallt,de nem lehetett. Ha lesz egy barátom akkor talán ő is elmegy mint anya,és megint fájni fog. Hazáig futottam majd levegő után kapkodva benyitottam. Apám még mindig ugyan úgy a kanapén ült és a TV-t bámulta.
-Mi tartott eddig?-kérdezte unottan de rám se nézett.
-Hosszú volt a sor.-hazudtam majd a kezébe nyomtam egy italt a többit pedig kivittem a konyhai hűtőbe.
-A rohadt életbe!!-kiabálta.
-Kifutott a sör-suttogtam magamnak
-Te hülye leány! Össze ráztad a sörömet! Most feltörlöd!-ordította. Törlő ronggyal a kezemben be ballagtam a  nappaliba és feltöröltem a tócsát. Felmentem a szobámba és bekapcsoltam az ős régi gépemet amit még anya hagyott rám. Beírtam a keresőbe a "Niall" nevet,rá kattintottam az első találatra és döbbenten olvastam a sorokat. Mint kiderült a teljes neve Niall James Horan és énekes a jelenleg legsikeresebb bandában a One direction-ben. Persze hallottam már róluk híradóban meg ilyesmi,de nagyon semmit nem tudtam róluk Ma éjszaka viszont bepótoltam az elmaradásaimat mert mindent megtudtam róluk. Még hajnali 3-kor is képeket,videókat néztem és híreket olvastam róluk és nem hittem el hogy ez a szőke fiú aki megmentette az életemet nem csak az én hősöm és nem csak az én álmom,hanem mellette még több ezer lányé is.

1.Fejezet

Hát meghoztam a nem túl hosszú első fejezetet :)  A többi részt majd próbálom hosszabbra írni de ez most ilyen lett. Remélem tetszeni fog,kérlek komizzatok hogy mi a véleményetek róla. És nem utolsó sorban,köszönöm szépen a feliratkozókat és a komikat nagyos sokat jelent :) Kellemes olvasást! ;)

Reggel arra ébredtem hogy a nap a szemembe tűz. Ha most átlag tini lány életem lenne persze rögtön az jutna eszembe "De jóó most elmegyek a barátaimmal sétálni". De nincs az, így az első gondolatom teljesen másképp hangzik "Újabb nap... remélem apám ma reggel még nem ivott semmit és normális lesz". Ezzel a gondolattal a fejembe felöltöztem,és leballagtam a lépcsőn a biztonságot jelentő szobámból, a szörnyű emlékekhez fűző nappaliba. Hála égnek apa a kanapén szundított és ez azt jelentette hogyha felkel akkor józan lesz. Tudtam hogy hamarosan úgyis felébred szóval rutinszerűen végeztem a reggeli teendőimet:reggelit készítettem,megterítettem,kitakarítottam az üres piás üvegeket,behoztam a postát. Mire mindennel végeztem apa kikászálódott a kanapéról és kijött reggelizni.
-Kösz. Finom volt.-mondta komoran és mikor végzett vissza telepedett a kanapéra TV-t nézni. Elmosogattam és vissza mentem szobámba rajzolni. Mindig amikor csak tudtam rajzoltam valamit és kivettem anyának a temetőbe. Órákat is képes voltam ott tölteni,ott éreztem magam a legjobban. Apám sosem jött ki velem, és ezt nem is bántam mert oda mindig elmenekülhettem. Kiesett a ceruza a kezemből mikor meghallottam a már jól ismert zajt: a szekrény amibe apa a rövid italt tartotta becsapódott.
-Jaj ne!-suttogtam magamnak.
-Alice!!-ordított fel apám. Nagyszerű. Kezdődik-gondoltam
-Tessék.-lépdeltem lefele a lépcsőn.
-Gyere már ide! Nem fogok itt várni örökre!
-Itt vagyok.-mondtam.
-Nincs itthon söröm.-jelentette ki. Kérdőn néztem rá pedig tudtam mit akar.-Most mit nézel,takarodj már le nekem sörér!-förmedt rám.
-Jó,jó megyek már.-Vettem ki pénzt a polcon lévő dobozkából,felkaptam a táskám és indultam is. Titokban besuvasztottam a táskámba a rajzomat mert útba akartam ejteni a temetőt. A bolt pár utcányira volt tőlünk így hamar oda értem. Nem válogattam nagyon csak levettem pár sört a polcról és a kasszához mentem fizetni. A söröket óvatosan pakoltam be a táskámba nehogy összerázódjon mert akkor bajba kerülök. Haza fele vettem az irányt és betértem a temetőbe anyához. Megengedtem magamnak pár könnycseppet aztán indultam.  A zebránál szétnéztem majd rá léptem az útra,azt vettem észre hogy az egyik oldalról száguld felém valami nagy,aminek csak a két fényszóróját látom. Teljesen lefagytam,a lábamnak nem tudtam parancsolni,csak álltam ott mereven. Szinte éreztem ahogy elsodor az óriási jármű,mikor valaki megragadta a karom, és vissza rántott a járdára.

Prológus

"-Anya hová mész?-kérdeztem kétségbe esetten. Anya leguggolt hozzám megölelt és egy puszit nyomott az arcomra.

-Ne aggódj kincsem,nemsokára jövök.-mosolygott rám. Ezt minden reggel megtette mikor otthagyott az oviban. Önfeledten játszottam végig a napot.A barátaimért sorban jöttek a szülei,és én a végén egyedül ültem a szoba közepén.

-Alice kicsim érted nem jönnek?-kérdezte kedvesen az ovónő

-Nem tudom-mondtam könnyes szemmel. Az ovónő hazakísért és otthon a részeg apám várt"

Ez volt az utolsó emlékem anyuról. Fogalmam sem volt hogy mi történt vele, csak azt tudom hogy nap mint nap a sírja felett zokogok. Az életem pokol,minden testrészem fáj apám ütéseitől,de egyetlen ütése sem ér fel a lelkemben érzett üresség fájdalmával. 18 éves vagyok de soha életemben nem szegültem ellen apámnak,mert abból csak nagyobb baj lett volna,és ő volt az egyetlen aki tudott volna mesélni anyuról. De soha egy szót sem szólt róla. Lesz még valaha jobb életem? Megváltozik valaha apám? Lesz értelme élnem?